Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

#krúdysvoltam#krúdysvagyok#krúdysleszek

RÉSZVEVŐI BESZÁMOLÓ AZ ELSŐ ERFURTI TURNUSRÓL (2019. OKTÓBER)

Álmomban sem gondoltam volna, hogy elmondhatom magamról, hogy alig 18 évesen eltölthetek egy hónapot Németországban, Erfurtban szakmai gyakorlattal. De az iskolánk még ezt is lehetővé tette számunkra. A között a szerencsés tíz diák között voltam, akik az Erasmus+ nevű projekttel egy ekkora lehetőséggel és élménnyel gazdagodhattak.72260194 2449338258683542 2781191508290699264 n

Szeptember 29.-én ki is szakítottak minket a szürke hétköznapokból, és röpke tíz órás kocsiút és 850 km után egy teljesen másik világba csöppentünk. Miután felcipeltük a körülbelül velünk azonos súlyú bőröndjeinket – vagy inkább azok minket – a pár lépcsőfokon és kinyitottuk a jól felszerelt, komfortos és letisztult újdonsült „házunk“ ajtaját, a szemünknek sem tudtunk hinni. És ekkor még nem láttuk a várost…Ami gyönyörű. Nyugodt, türelmes, kedves emberek, régi és új építésű házak egyvelege, na és a tisztaság – csodálatos volt.kirandulas1

A szabadnapjaink mindig hétfőre és keddre estek így azonnal kettővel kezdtünk. Múzeumokat, kiállításokat, templomokat és más nevezetességeket néztünk meg minden hét szabadnapjain, és imádtuk mindet – egytől egyig gyönyörűek és/vagy érdekesek voltak. Ezenfelül mosni, korcsolyázni, biliárdozni és bowlingozni is mentünk.72584847 2467628996843704 9009037028297277440 nPárosával dolgoztunk különböző hotelekben, illetve éttermekben, és azt gondolom, mindenki nevében elmondhatom, hogy azzal, hogy egy teljesen más ország kultúrájába csöppentünk, elmondhatatlanul sokat fejlődtünk mind szakmailag, mind nyelvtudás szempontjából, de még emberileg is. Megtanultunk együtt élni, könnyebben tudtunk akceptálni bármilyen akadályt, ami esetleg ez alatt a négy hét alatt elénk került, de garantáltan nem volt sok belőlük – sőt!ketten1A főnökök és a munkatársak rendkívül türelmesek és segítőkészek voltak, rengeteget tanultunk tőlük. Befejezőleg pedig csak annyit mondanék, hogy életünk egyik – ha nem A – legjobb élménye volt, és hogy akármikor visszamennénk. Most azonnal is!ketten2

Ó… és ha megadatik nektek ez a lehetőség, RAGADJÁTOK MEG!

 ÓNODI BARBARA

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok