Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670

Szalagavató
2021. december 3-án tartotta iskolánk a végzős diákok szalagavató ünnepségét. Egy év kihagyás után öröm volt újra együtt ünnepelni diáknak, tanárnak, szülőnek egyaránt. Az ünnepség a végzős osztályok műsoraival kezdődött. A vidám ugyanakkor több pillanatában megható műsorok után a tanulók virággal kedveskedtek tanáraiknak. A hivatalos ünnepség 19:00 órakor kezdődött az aulában, ahová az iskola tanárain kívül a végzősök szüleiket is meghívták. Cser Rebeka 11. I osztályos tanuló Aranyosi Ervin: Útravaló az élethez című versét adta elő. Baloghné Pálfi Edina Igazgató Asszony ünnepi beszéde után a végzős osztályok képviselői kötötték fel az iskola zászlójára az emlékszalagokat, majd a Nagykönyvben írták alá az osztályok közös idézetét. A 12. I osztályból Horváth Lilla és Horváth Mónika Lewis Capaldi: Someone you loved című számát adták elő. Ezek után a szalagtűzés vette kezdetét. Először Igazgató Asszony, majd pedig az osztályfőnökök tűzték fel a diákok szalagját. A pohárköszöntő után a szalagavatóbál nyitó tánca következett. A színvonalas koreográfiát Komjáti Olivér tanította be. Az estét állófogadás és jó hangulatú buli zárta, ahol Nyul Balázs tanár úr és zenekara zenélt. Köszönjük minden kolléga és tanuló lelkiismeretes munkáját, aki rendezvény sikeres lebonyolításához hozzájárult.

264086284 323070722985200 3676427760426470335 n