2014 tavasz

Nagyszokolyai tanár úr azzal kezdte az első szakmai felkészítő órát, hogy bizonyos értelemben életünk legjobb egy hónapja előtt állunk, és úgy döntöttem, elhiszem neki…

Március 16-án, kora reggel indultunk az iskola elől. Kómásak voltunk, izgatottak, kicsit talán bizonytalanok is. A 10 órás út alatt háromszor álltunk meg, de biztonságban odaértünk és este 7kor már az erfurti naplementét néztük. Illetve néztük volna, ha nem szakad az eső. Első indulásunk a szállásról egy zárban felejtett kulcs miatt kalandosra sikerült, de végül bejutottunk a belvárosba. Két nap alatt végigjártuk a vendéglátóhelyeket, ahol dolgoztunk, megnéztük a villamosok útvonalait, a legfontosabb és legszebb helyeket a városon belül. Szerdán aztán mindenki kezdte első munkanapját és bár nem szólhatok mindenki nevében, én személy szerint nagyon élveztem. Felszolgálóként az embernek hamar fel kell vennie a fordulatot; a németek precízek, sokat dolgoznak, és úgy pörögnek, mint a búgócsiga. A tipikus felszolgálói feladatokon kívül, ami a terítés, szalvétahajtogatás, koktél-, kávé- és egyéb italszervírozás és –készítés, ételkihordás és tányérleszedés (sorolhatnám naphosszat!), takarítottam személyzeti mosdót, hajtogattam a szakácsok nagybecsű munkarongyait és egy fél műszakot a konyhai mosogató mellett is töltöttem. Soknak hangozhat és ott, a Louisiana Steakhouse-ban két szorgalmas konyhán dolgozó barátnőmmel valóban többet dolgoztunk, mint sokan mások a hotelekben, de –és ezt hármunk nevében mondhatom- nagyon sokat tanultunk, igazán jó munkatársaink voltak és maradéktalanul jól éreztük magunkat. Persze mindennapjainkat jelentősen meghatározta a nem mindennapi hangulat, ami a közös, Salinenstraßen-beli apartmanunkban uralkodott. Együtt laktunk tizenkét más háttérrel rendelkező, más felfogású és szokásokkal bíró, velünk többnyire egyidős társunkkal, ami cseppet sem meglepő módon gyakran konfliktust szült. Utólag már nem tudom, valójában melyik volt nagyobb probléma:  az eltűnt kiskanalak vagy az eldugult lefolyó …

Hogy tetszett-e Erfurt? Nagyon. Megérte-e kimenni? Persze. Egyértelművé tette számomra, hogy ha nem is életem végéig, de szeretném ezt csinálni. Az első itthon töltött napom óta hiányzik a miliő, a nyelv és a munka, ennél fogva pedig azt hiszem, hivatalosan is kénytelen vagyok igazat adni a tanár úrnak. Bizonyos értelemben tényleg életem legjobb négy  hete volt az Erfurtban töltött…

Polgár Réka