Győri SZC Krúdy Gyula Gimnáziuma, Két Tanítási Nyelvű Középiskolája, Turisztikai és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

15. Fizika Nap
#krúdysvoltam#krúdysvagyok#krúdysleszek

Iskolánkból újabb osztály ismerkedhetett meg a bíróságok szervezeti felépítésével és feladataival.

nyitott1

Diákjaink beszámolója:

Látogatás a Győri Ítélőtáblán

2019.február 1-jén lehetőséget kaptunk, hogy látogatást tehessünk a Győri Ítélőtáblán, ezáltal jobban megismerhessük a magyar bíráskodást és a törvénykezési szokásokat. Izgalmas volt bepillantást nyerni ebbe a hihetetlenül bonyolultnak tűnő rendszerbe. Odaérve, ámulva tekintettünk a hatalmas épületre, amit eddig sokan nem ismertünk. Először egy előadást hallgattunk meg Dr. Ferenczy Tamás bíró úr jóvoltából a magyar jogrendről és arról, hogyan épül fel a rendszer, miként működnek a bíróságok. Az előadás folyamán többször mi is elmondhattuk gondolatainkat, megoszthattuk véleményünket a többiekkel és a bíró úrral. Érdeklődéssel figyeltük az előadást, amely, szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, teljes mértékben lekötött minket. Végül egy kis játékos kvíz keretében nézhettük meg mit tudunk, ami egyáltalán nem hasonlított egy iskolai tesztre, így sokkal felszabadultabban válaszoltunk a kérdésekre. (A mobiltelefonunkon a Kahoot! alkalmazás használatával 10 kérdésre kellett válaszolnunk.) Zárásul megismerkedhettünk a hatalmas épület olyan zugaival is, ahová nem mindenki teheti be a lábát. Nagy öröm volt kimozdulni egy kicsit az iskolai hétköznapokból és új ismeretekre szert tenni ezzel a témával kapcsolatban. Köszönjük a lehetőséget a szervezőknek Magdics Erika tanárnőnek, Dr. Tóth- Sipos Rita bírósági titkárnak és az előadónak, Dr. Ferenczy Tamás bíró úrnak.

Pápai Laura, Soós Daniella, Pataki Katalin, Kompis Lilla  9.I

nyitott2

vissza

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon cookie-kat alkalmazunk. A honlap további böngészésével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A weblapról való távozás után adaiból semmit sem tárolunk el.
Ok