Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670

A harmadik tanév témakörének a VÍZ fogalmát jelöltük ki. Sajnos a hidrosztatikát és áramlástant központilag kihúzták a tantervből, így a fizika egyik leglátványosabb, könnyen megérthető, ugyanakkor a hétköznapi életben rendkívül gyakran megnyilvánuló jelenség- és problémakörét „tömbösítve", némileg „nosztalgia rendezvény" jelleggel mutattuk be.

A következő tanév Fizika Napjának fő témájaként egy minden tudományterület által használt fizikai alapfogalmat, az IDŐt jelöltük meg. A szerteágazásra, összetettségre való tekintettel az első félév végére, 2007. január 19-20-ra szerveztük a bemutatót. Innentől kezdve a Fizika Napja léptékeiben változott meg.

Az első Fizika Nap apropóját az adta, hogy 2005-öt az ENSZ a Fizika Nemzetközi Évének nyilvánította. Ennek keretében magyarországi és nemzetközi viszonylatban is több olyan rendezvény zajlott, ami az átlagembernek „testközelbe hozta" a fizikát: a száraz számítások és definíciók mögött megmutatta a tudományágban a különlegeset, a látványosat, a meglepőt, a hasznos alkalmazást, néha a humoros oldalt is, de mindenképpen a rácsodálkozás és a megértés örömét nyújtotta.

2015 1A Fizika Nap, mint iskolánk kiemelt rendezvénye fontos mérföldkőhöz érkezett. Immár tízedik alkalommal rendeztük meg a kísérleti napot. A jubileumra való tekintettel nem is jelöltünk ki központi témát, hanem az elmúlt évek legszebb, leglátványosabb, legérdekesebb kísérleteit elevenítettük fel. Így azok a diákok illetve látogatók is részesei lehettek a 6-8 évvel ezelőtti kísérleteknek, akik annak idején nem láthatták a bemutatót.

Mivel 2015 a Fény Nemzetközi Éve ezért mi is terveztünk és szerveztünk olyan standokat ahol a fénnyel kapcsolatos kísérleteket lehetett megtapasztalni. Ebből az alkalomból szívesen vállalta Prof. Dr. Kroó Norbert akadémikus a szakmai fővédnökséget.