Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
9024 Győr, Örkény István u. 8-10.
Telefon: +36-96-510-670

Készülődünk...Untitled

Pénteken iskolánkba látogattak a Café Collis dolgozói, akik bepillantást nyertek a tankonyhában és cukrászműhelyben zajló munkákba. Majd egy pincér gyakorlaton vettek részt, ahol a 10/T osztály 1-es csoportja látta vendégül őket. A Colliszos fiatalok saját maguk által készített ajándékokkal köszönték meg tanulóinknak a meghívást.

Köszönöm diákjaimnak, és nagyon büszke vagyok rájuk!

Fürstenfelder Gertrúd

oktatóCollis

Fesztiváli hangulatot varázsoltunk iskolánk aulájába a Baksa Gimivel együtt március 30-án. Csatlakozva ahhoz az egész hetes országos rendezvénysorozathoz, ahol minden a német nyelv körül forgott, vártuk tarkabarka vidámsággal és élményekkel iskolánk diákjait. Elsősorban azokat a krúdysokat akartuk közelebb hozni a német nyelvhez és kultúrához, akik ezidáig egyáltalán nem, vagy csak kis óraszámban tanulták azt.

Rendezvényünkön jeles vendégek szóltak arról, hogy a gazdaság, a munka világa szinte minden területén, de a vendéglátásban és a turizmusban különösen tárt karokkal várja a német nyelv ismerőit. Körünkben köszönthettük Robert Sereinig urat, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatóhelyettesét, Szilasi Péter Tamás urat a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara társelnökét, Iván György urat, a Hödlmayr Hungária Logistics Kft. ügyvezető igazgatóját, tiszteletbeli osztrák konzult, és Csörgits Krisztián urat, a Győri SZC Szakmai főigazgatóhelyettesét.

Nyitó ünnepségünk után valamennyi résztvevő belevetette magát a fesztivál vidám eseménysorába. A két iskola tanulói izgalmas témákban 13 standhoz invitálták a közönséget.
A Krúdy 11.i és 10.i osztályos tanulói a hazánkban működő német nyelvterületről érkező cégekről, az Erasmus+ programról, németországi, ausztriai és svájci ételekről, továbbá ezen országok tájairól és látnivalóiról tartottak izgalmas előadásokat. Egy diákjaink által írt különleges történetből megtudhattuk, hogy milyen sok német jövevényszót használunk ma is a magyar nyelvben. A motorok iránt érdeklődők két BMW ritkaságot is megcsodálhattak. Kóstolhattunk német kolbász-variációkat, és megoldottunk számos játékos feladatot. A fesztivált egy fergeteges flashmobbal zártuk.

  Papp Ildikó

 idegennyelvi team-vezetőUntitled1Untitled

A Wunderbar Fesztivál a német nyelv 2022-es, első magyarországi hete, amely a német, osztrák és svájci nagykövetség, valamint számos német nyelvű intézmény kezdeményezésére indult el. A kezdeményezés célja, hogy Magyarországon minél több embert lelkesítsenek a német nyelv elsajátítása iránt. Győr-Moson-Sopron megye nemcsak a magyarországi német kisebbség révén kötődik a német nyelvű országokhoz, de ez a régió - elsősorban Győr megyei jogú város - intenzív gazdasági kapcsolatai révén kiváló karrierlehetőségeket is kínál a fiatalok számára. A német nyelv kapukat nyit, általa jobban megismerhetjük szomszédainkat.

A Győri Szakképzési Centrum két DSD nyelvvizsga centrumként is működő középiskolája, a Győri SZC Baksa Kálmán Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum is lelkesen csatlakozott ehhez a rendezvénysorozathoz. A két iskola hatalmas közös aulájában 2022. március 30-án kerül megrendezésre a Wunderbar Fesztivál, ahol a színes programkínálatából ugyanúgy talál kedvére valót az, aki még csak ízlelgeti a német nyelv szépségeit, ahogyan az is, aki már meglévő némettudását fejlesztené tovább. A diákjaink által prezentált workshopok témái közt találunk Ausztria, Németország, Svájc turizmusát, gasztronómiáját bemutató standokat, de bemutatkoznak az ezekből az országokból Magyarországra települt nagyvállalatok, cégek is. Emellett megismerkedhetünk a német nyelvű országok híres személyiségeivel, találmányaival, melyek megváltoztatták mindennapjainkat, de a környezetvédelem aktuális kérdéseivel is foglalkoznak a diákjaink. A német nyelv rejtelmeibe is betekintést kaphat a látogató. Célunk, hogy minél több diákunkhoz jusson el az üzenet: „Englisch ist ein Muss, Deutsch ist ein Plus”.

275992407 379838450641760 9005820131724614601 n

 

 

szake1szake2Magyarok Európában technikum kategória

2. helyezett- Kleinráth Bianka, Hiba Daniella, Böröndy Alex Kevin-12.C

4. helyezett- Schreiner Milán, Kőmüves Tamás, Tóth Bendegúz-12.C

Felkészítő tanár: Katona Judit

Magyarok Európában szakiskolai kategória

1. helyezett: Balázsi Bence, Horváth Zoltán, Jakab Gábor - 9. D

2. helyezett: Csőre Gréta, Kertész Maja, Russo Michelangelo - 9. F

5. helyezett Kurdi Ádám, Nagy Dorina Mónika (Farkas Ádám helyett lépett be), Sebők Zalán - 9. F

Felkészítő tanár: Magdics Erika

Örökségünk '48 verseny szakiskolai kategória

2. helyezett - Horváth Zoltán Dániel, Szabó Benjamin, Preizler Achilles

Felkészítő tanár: Magdics Erika

Örökségünk '48 verseny technikum kategória

10. helyezett-Gombkötő Ramóna, Horváth Zsófia, Gál Krisztina (Virágh Zsófia)

Felkészítő tanár: Somjai Gyöngyvér

Erdélyország technikum kategória

2. helyezett-Felhalmi Csenge Virág, Csaplár Kata Irén, Bujáki Kitti-10.i

3. helyezett-Lőrincz Bálint, Major Ádám, Menczel Ádám-10.i

Felkészítő tanár: Papp Ildikó

Magyarország az én hazám technikum kategória

8. helyezett- Kaszab Réka, Szalai Noémi, Koltai Virág-11.H

9. helyezett- Horváth Berta, Horváth Patra, Kemenesi Réka-11.H

Felkészítő tanár: Gasparek Ildikó

A 11.I osztály alkalomhoz illő, ünnepi idegenvezetéssel emlékezett meg műsorában március 15-e eseményeiről.

Fotó: Papp Dominik 10. Hmárcius 15jpg

Iskolánkban - mit mindig , amikor valaki segítségre szorul - diákjaink és kollégáink adományokat gyűjtenek. Diákönkormányzatunk, a Krúdy - Baksa DÖK már az ukrán – orosz háborúból érkező első kárpátaljai menekültek számára elindította a gyűjtését Bőny-Szőlőhegyre a Farm Tojás Kft telephelyén elszállásolt családok számára.

Később csatlakoztunk a Mátészalkai Szakképzési Centrum felhívásához is. Kollégiumaikban az ukrán -orosz háború miatt a kárpátaljai partner intézmények oktatói és családtagjai, valamint tanulói kerültek elhelyezésre. A gyűjtést addig folytatjuk, amíg szükség lesz rá.

Adományok

Husz Petra 12. T osztályos tanulónk az Országos Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak országos versenyen diadalmaskodott.
20 ezer diák közül jutott több fordulón át a döntő megmérettetésére és ott II. helyezést ért el! Értékes tárgy nyeremény jutalomban részesült egy Samsung profi kamerával felszerelt okostelefon a nyereménye a dicsőség mellett.
A díjakat Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos adta át.
A DUE Médiahálózata a Nemzeti Filmintézet támogatásával immár ötödik alkalommal rendezte meg a Nagy Magyar Filmtesztet, amelyre 14 és 20 év közötti diákok jelentkezhettek. Az idei több fordulós vetélkedő kiemelten foglalkozott a tavaly elhunyt Törőcsik Marival és 2014-ben elhunyt Jancsó Miklóssal.

275491991 375681531057452 2287011997096217146 n